Dvárim 24. Fejezet
1. Amikor egy férfi feleségül vesz egy nőt, és vele hál, majd úgy alakul, hogy már nem találja kedvére valónak, mert valami visszataszítót talál vele kapcsolatban, válólevelet ír neki, a kezébe adja, és elküldi a házából, 2. a nő pedig távozik tőle, egy másik férfié lesz, 3. majd ez az utóbbi férfi meggyűlöli, válólevelet ír neki, kezébe adja, és elküldi házából, vagy ha meghal ez az utóbbi férfi, aki feleségül vette, 4. akkor az első férje, aki elküldte, nem veheti ismét feleségül, mert az ő számára tisztátalanná vált, és ez tabu az Örökkévaló számára. Ne okozz ilyen vétket a földnek, amelyet Istened, az Örökkévaló öröklődő birtokként ad neked. 5. Amikor egy férfi újonnan házasodik, ne vonuljon hadba és semmi egyéb feladatot se rójanak rá. Legyen felmentve otthonában egy évig, hogy megörvendeztesse feleségét, akit elvett.
A Dvárim könyvének 23. és 24. fejezetét különböző, egymással nem feltétlenül összefüggő törvények gyűjteménye alkotja. A 24. fejezet első része két, a házassággal kapcsolatos törvényt tartalmaz.
A válás pontos törvényeit a Tóra nem rögzíti, noha a válás gyakorlata bizonyosan létezett az ókori Izraelben.
E tárgyról szerzett tudásunk különböző bibliai szövegrészletekből származik, és a válásnak a rabbinikus korban megszilárdult zsidó jogi gyakorlata jórészt az itt lefordított szöveg szoros olvasatára épül. A tórai szövegből az derül ki egyértelműen, hogy ha egy házaspár elvált, csak akkor volt szabad később újraházasodniuk egymással, ha időközben az elvált feleség nem lett egy időre egy másik férfi felesége. A tórai törvény csak általános indoklást ad erre („tabu az Örökkévaló számára”), ami azt sejteti, hogy talán a házasságtörés abszolút tabu mivoltának megrendülésétől tartottak, és ezért nem engedték meg, hogy egy pár újraházasodjon akkor, ha a feleség időközben egy másik férfival létesített önkéntes nemi kapcsolatot.
A 21. századi olvasónak talán azt lehet a legérdekesebb látni, hogy az egykor „természetesnek” tűnő, szexuális tabuk milyen könnyen veszítik el „magától értetődő” jellegüket. Érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon a mi korunkban és társadalmunkban természetesnek tekintett szexuális tilalmak, és a nemek közötti kapcsolatokat szabályozó normák közül vajon melyek tényleg természetesek, és melyek azok, amelyek csak nekünk tűnnek annak.
1. Az ókori Közel-Keleti jogi normák szerint – bár voltak kivételek, de – általában a férfi kezdeményezte mind a házasságot, mint a válást.
már nem találja kedvére valónak – Ebből a kitételből úgy tűnik, hogy ha egy férfi bármilyen okból elégedetlen volt a feleségével, akkor elválhatott tőle. Így értette a tórai előírást például a legtekintélyesebb rabbinikus iskola (Hilél iskolája) a Misna korában, míg egy másik kiemelkedően jelentős rabbinikus iskola (Sámáj iskolája) szerint a következő tagmondat, arra utal, hogy csak akkor engedélyezett a válás, ha a feleség házasságtöréshez hasonló, súlyos szexuális vétséget követett el. (Az európai zsidó vallásjog egyik nagy rabbija, Rabbenu Gersom végül a 11. században hozta meg azt a döntést, hogy a férj a feleségétől annak beleegyezése nélkül csak akkor válhat el, ha a feleség nagyon súlyos vétséget követett el (pl. másik vallásra tért át).)
mert valami visszataszítót talál vele kapcsolatban – Szó szerint: „meztelenséggel/nemi szervvel kapcsolatos dolgot”. A héber ervá szó kifejezetten a tiltott szexuális kapcsolatokra, azaz a nemi szervek tiltott „meztelenségérere” utal. A kifejezés értelme ebben a versben elég tág ahhoz, hogy ne kizárólag a házasságtörésre utaljon, hanem olyan dolgokra is, amelyek főleg fizikai, de akár erkölcsi értelemben is a férj határozott nemtetszését váltották ki. (Ha bizonyítható házasságtörésről lenne szó, akkor halálos ítélet, és nem válás követné.) Ez a vers az egyik forrása a válás legitim okait illető bizonytalanságnak a zsidó jogban, nem teljesen világos, hogy a Tóra szerint milyen indokok alapján lehet válást kezdeményezni.
válólevelet ír neki – A nő a válólevél birtokában házasodhat újra. A versben használt kifejezés szefer kritut nem teljesen egyértelmű, a kárát ige inkább „elvágás”-t jelent, így egyes tudósok úgy vélik, hogy talán arra a Mezopotámiában elterjedt szokásra utal, hogy a férfi válás jeleként levágott, vagy leszakított egy darabot a nő ruhájából.
4. mert az ő számára tisztátalanná vált – Hangsúlyozottan csak az első férjnek tilos újraházasodni volt feleségével, ha az időközben másvalakivel is házas volt, más férfiak számára megengedett vele a házasság.
ez tabu az Örökkévaló számára – Az itt tabunak fordított héber toevá szó magyarázatához lásd az Áchre mot hetiszakaszhoz írott jegyezeteket.
5. és semmi egyéb feladatot se rójanak rá – A héber kifejezés nem teljesen egyértelmű, de valószínűleg arra utal, hogy a frissen házasodott férfiakat egyéb háborús feladatok ellátására sem lehetett kötelezni, és ezzel biztosították a feleség számára, hogy legalább egy évet zavartalanul eltölthessen férjével, mielőtt az háborúban teszi kockára az életét.
megörvendeztesse feleségét, akit elvett – A kifejezés valószínűleg elsősorban, de nem kizárólag a testi örömökre utal, amelyekben köteles a férj feleségét részesíteni. A zsidó házassági jog szerint a nő boldog nemi élethez való joga alapjog.
Nemzetközi kommentár
michael paley rabbi
kommentárja
Tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász: Helyesli-e a válást Isten?
Eredeti kommentár: Rabbi Barry Leff
Akihez valaha közöd volt, mindig közöd lesz hozzá, de fontos, hogy szimbolikusan is lezárjuk az életszakaszainkat. Nem tudunk búcsúzni, szabadulni szertartások nélkül.
A hetiszakasz a házasságok megromlásának közismert tünetéről beszél. Van úgy, mondja, hogy azt, akivel együtt élünk, egyszer csak „nem találjuk már kedvünkre valónak”, hirtelen valamit, amit eddig kedvesnek, vagy említésre sem méltónak találtunk, kellemetlennek, taszítónak kezdünk érezni benne. Ilyenkor a férfi „válólevelet ír a nőnek és kezébe adja”. Rási, a nagy kommentátor azt fűzi hozzá mindehhez, hogy a válás „micve”, helyes lépés és tulajdonképpen kötelesség bizonyos esetekben.
Barry Leff rabbi szerint ez azt jelenti, hogy
ha egy érzelmi közösség véget ér, ha nem nyújt többé örömet a feleknek, ha nem viszi előre mindkettőjüket, akkor kötelesek vagyunk a magunk és a másik érdekében véget vetni neki.
A talmudi rabbik azon vitatkoztak, amikor ezt a tórai szöveget tanulták, mi lehet válóok. Rabbi Akiva arra jutott, hogy nincs szükség válóokra: bármilyen nagyszerű feleség/férj, anya/apa a másik, ha egy reggel arra ébredünk, hogy „nem találjuk már kedvünkre valónak” többé, menni kell. Nem hibázott senki, elmúlt. Amíg a kedvünkre valónak találjuk a másikat, majdnem minden megoldható és majdnem mindent meg kell próbálni a megoldás érdekében, de ha nem találjuk már kedvünkre valónak többé, semmi sem segíthet.
Ugyanakkor, a Talmud szerint, az első házasság felbontásakor még az oltár is sír. A szertartás pedig megvigasztal valamelyest: formát ad annak, ami történik, segít belekapcsolni az elmúlt és eljövendő gyászok, örömök láncolatába. A válás jogi aktus és szertartás is: lezár és szabaddá tesz. Az egymást többé nem szeretők közötti eltéphetetlen összetartozást szabályozza, mert akivel közös múltad van, attól nem tudsz soha egészen elszakadni. Ezért néha azt hisszük, egy újabb kapcsolat végén, hogy akár újra lehetne kezdeni az előzőt, biztos csak valami félreértés volt, hogy elmúlt. A Tóra figyelmeztet, hogy nem volt véletlen. Nem engedi, hogy egy következő kapcsolat után újrakezdjük. Nem engedi, hogy tartósan becsapjuk magunkat. Muszáj választanunk és a választásainknak következményei vannak. Nem lehetünk vele is és nélküle is. Tűzoltó leszel s katona, vadakat terelő juhász-ígéri József Attila az Altatóban. Amíg még kisgyerekek vagyunk, minden előtt, addig igen. Még bármi lehet. De végül vagy tűzoltó, vagy katona, vagy vadakat terelő juhász lesz az ember. Valami, valaki mellett elköteleződni egyúttal lemondás is valami, valaki másról. Az egymást már nem szeretők eltéphetetlen összetartozásának tudatában.
A szerzőről
Rabbi Barry Leff az üzleti világból váltott át a rabbi „karrierre”, eredményes közösségi rabbi volt középutas, mászorti zsidó közösségeknél, jelenleg egyszerre aktív az üzleti életben és közösségi rabbiként, a Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság visszatérő szerzője.
A kommentár forrása: https://neshamah.net/2016/09/ki-tetze-5776-divorce-is-a-mitzvah.html
kommentárok
Pécsi-Pollner Katalin,
irodalmár, holokauszt kutató
A szöveg első olvasásra meghökkentően szűkszavű: vissza ne merd venni a volt feleségedet, akárhogy is szeretné / szeretnéd! Miért került be ez a szabály az ennél jóval életszerűbbnek látszó szituációkra vonatkozó törvények közé?
Hányszor gondolunk volt kedvesünkre, párunkra, álmodunk is vele, noha jó oka volt, hogy szétváltak útjaink! Mégis, van közös történetünk, esetleg közös gyerekeink is, részben egymás hatására lettünk azok, akikké váltunk. Baj lenne ez? Ha számbaveszem, hány olyan ismerősöm van, akik ismét egymásra találtak egy új párkapcsolat után, összesen három jut eszembe. Elhanyagolhatóan kevésnek tűnik.
Vajon a törvénynek ezúttal a férfiakat kell megreguláznia? Amennyiben megbánták asszonyuk átgondolatlan elzavarását, továbbra is vágyódnak utána? Hogy meg ne merjék másítani szavukat? Hiszen ettől „gyengének”, „férfiatlannak” mutatkoznának. A válásig ugyanis rendíthetetlen a férj: simán kidobhatja közös otthonukból hitvesét, ha nem találja kedvérevalónak.
A törvény írója kitér arra is, mire gondolhat, amikor a válás mellett dönt. „Ha valami visszataszítót talál vele kapcsolatban”.
A megfogalmazás vonatkozhat pusztán a férj oktalan fantáziálására, ártatlan kacérkodásra, avagy valós félrelépésre.
Mit mutat mindez? A rettegést attól, hogy a feleség egy másik férfitől lett terhes. Egy férfinek meg kell akadályoznia, hogy egy másik férfi – egy másik család – „vére” bekerüljön az ő családjába. Ezért fogalmazza meg a törvény olyan akkurátusan, hogy egy nő a válás után hány nappal mehet újra férjhez.
Miért szerepel tehát ez a tiltás a sokkal fontosabbnak látszó társadalmi problémákat szabályozó törvények között? Mégis lenne benne egy kis romantika? Vagy inkább csak lélektan: ősi félelem a halottak - volt feleségek, hajdani szerelmek - visszatértétől?
Mindezen túl, fontos látnunk, hogy ez a bibliai tiltás – a volt feleség visszafogadásáé – nem érzelmekről szól elsősorban, hanem a hatalomról. A szöveg a patriarchális társadalom lenyomata: a férfiak a nők szexualitását is maximálisan kontrollálni akarták. A törvények szerint ugyan a feleség is kérheti a válást bizonyos esetekben, a férfinak azonban összehasonlíthatatlanul nagyobb a játéktere. Meg is tagadhatja a válólevél kiadását (igaz, a nő pedig az elfogadását tagadhatja meg).
A maga korában a család, a törzs és a nép határainak megerősítése lehetett a szöveg fő célja a szexuális tabuk kijelölésével, a törvény ezért tiltja a nem egyértelműen szabályozott szexuális kapcsolatokat:
„Ne okozz ilyen vétket a földnek, amelyet Istened, az Örökkévaló öröklődő birtokként ad neked.”).
Történelmileg szemlélve értjük a kontextust, ám mára elfogadhatatlanná váltak a bibliai szövegnek mindazon részei, amelyekben férfi és nő nem egyenlő felekként jelennek meg. Gondolkodnunk kell rajta, hogyan értelmezhetőek át a patriarchátus szövegszerű lenyomatai a XXI. századi zsidóság kívánalmainak megfelelően.
Bitter Dávid,
filozófus-pszichológus
Mózes törvényei megengedik a válást bizonyos feltételek fennállása esetén. Ugyanakkor vita tárgya, hogy miféle „visszataszító” dolog (ervát dávár) szolgálhat válási indokként. Egy talmudi álláspont szerint csak a szemérmetlen viselkedés (Sammaj iskolája). Mások jóval szubjektívebb, nem erkölcsi kifogásolnivalókat is elfogadhatónak tartanak, mint például azt, hogy a feleség rosszul főz (Hillél iskolája), vagy hogy a férj szebb feleségnek valót talált (rabbi Akiva, Gittin 9:10).
Mindenesetre a válás nem kötelező, csupán lehetőség a releváns esetekben. Ha a férj emellett dönt, szabad akaratából teszi. Ebből azonban nem következik, hogy csak az ő akarata számít. A szöveg értelmezhető úgy, hogy a házasság csak akkor szűnik meg, ha a feleség ténylegesen távozik a férje házából. Eszerint még ha nem is kezdeményezheti a nő a házasság bontását, a férje ezirányú kezdeményezését meghiúsíthatja. Ha fizikai–szociális értelemben házastárs marad, úgy jogilag is folytatódik a házasság.
Végül, a fentiekkel összeférő lehetőség, hogy a házasság jogi bontásából még nem következik a felek közti „égi” szövetség megszűnése. Ez magyarázhatja, miért csak abban az esetben tilos újraházasodni, ha a volt feleség időközben élt másik házasságban is. Ennek híján az eredeti szövetség a válás ellenére is érvényben lehet, amely esetben nincs akadálya az újraházasodásnak. Ha azonban az eredeti szövetség valamely másik szövetség miatt megszűnik, az végleges. Ilyen esetben a korábbi házastársak újbóli egybekelése pusztán jogi aktus lenne. Mózes törvénye talán ennek hivatott elejét venni. Ha helyénvaló az értelmezés, izgalmas implikációja épp egy törvénynek, hogy a házasság és válás kérdései túlmutatnak a jogon.
